2011. november 5., szombat

GOOGLE TALK beszélgetés, avagy szárnyaljuk túl az ihlettelenséget.♥

Sziasztok!
Egy kis beszélgetés, mikor nem jön az ihlet.xD Néhol trágár szavakat tartalmaz!!>.<
én: Bonnie
annepirategirlgray: PG


 én:  sziaa
:D
miujság? :D
 annepirategirlgray:  csőő. :D :D
 én:  hogyállsz eperrel? :)
 annepirategirlgray:  áh, sehogy.
nincs ihletem.
 én:  segítsek? :)
 annepirategirlgray:  ne. :D
csak ihletkell, majd megjön, ha nem gondolok rá. Xd
reméélem megint matekdoga közepén XD
 én:  xD
amménmár továbbfuttattam az egészet a fejemben
 annepirategirlgray:  XD
 én:  xd
 annepirategirlgray:  oks.
meséld el.. *w*
 én:  több verzió is van
pl
damon elmegy a szobájába
 annepirategirlgray:  és ,maszturbál xd
 én:  rájön h szerelmes eliszbe, de elisz sose lesz az övé
 annepirategirlgray:  és öngyilesz.
 én:  ezért homoszekszuális útra tér és megerőszakolja sztefánt
 annepirategirlgray:  maszturbálás közben.
 én:  xD
 annepirategirlgray:  XD
Nheeeee... X''''''D
 én:  xD
 annepirategirlgray:  még azthittem, én vagyok beteeeg. :'D
 én:  én nem vagyok beteg, csak élénk a fantáziám :3
 annepirategirlgray:  mocskosan élénk. :DD
 én:  nem is vettem észre :o
 annepirategirlgray:  pont mint nekem. :'D
 én:  xD
amm nemezen gondolkoztam
 annepirategirlgray:  ájbringinszexibekk. ez lesz az új démonírózeném XD
 én:  hanem  mondjuk
tök bánatos alice miatt
mert bevan fosva jaspertől
 annepirategirlgray:  _DD
 én:  ezért janebe folytja bánatát
xd
 annepirategirlgray:  befosik? nemtudtam. :D
áááh XD
ééés lelki támaszra vágyik, belebotlik Jane-be, lekapja, megdönti a folyosón valami szekrénynek támaszkodva, és mivel minden tele van vámpírral, mindent hallanak XD
és arra maszturbálnak XD
 én:  XD
 annepirategirlgray:  áh, miért nem gondoltam erre, ez lesz a damonírós zeném... :http://www.youtube.com/watch?v=XAgS_l_fdS8

Justin Timberlake - Bringing sexy back (lyrics in description)
ájbringinszexibekk.
 én:  xd
 annepirategirlgray:  nagyonjóó
I'm bringing sexy back
Them other boys don't know how to act
 én:  jószám. :)
vagymáár nemtom
letérve a döngetésről
xd
 annepirategirlgray:  If that's your girl you better watch your back
Cause she'll burn it up for me and that's a fact
:'D
 én:  elmehetne gyilkolni
 annepirategirlgray:  bruhahaw.
őzeket?
 én:  vagy felfedhetné érzelmes énjét
xd
 annepirategirlgray:  mint Carry. :'D
 én:  xD
neeem
 annepirategirlgray:  őzeketgyilkolászik.
gonoszlélek. :'d
 én:  mókuszkákat *  .  *
 annepirategirlgray:  :$
neee...
 én:  és az annál kissebbeket
mint sztefi
xd
 annepirategirlgray:  megharapja, és vámpírmókuslesz, mint a vampire suckban. :D
 én:  xD
mekkoralennemár
 annepirategirlgray:  XD
 Elküldve (szombat, 16:42)
 én:  xd
 annepirategirlgray:  héé, te az eprecskén reklámozol XD
 én:  ??
ja,aha
xd
ha van kedved nézz be. ;D
xd
 annepirategirlgray:  Nemér. :'D
és én miértnem??D:
 én:  tőlem reklámozhatsz
xd
én az összes blogomra ki szoktam írni ha nyitok egy új blogot
xd
 annepirategirlgray:  XD
Én nem. XD
a blogjaimnak semmi közük egymáshoz Xd
 én:  az enyimeimnek se
de azért ez már reklám
 annepirategirlgray: :D
 én:  xd
 annepirategirlgray:  XDXD
hát nemtom.. :D

2011. november 3., csütörtök

2011. augusztus 15., hétfő

2. fejezet

Sziasztok!
Úgy túnik, a második fejezetig is eljutottunk, hurrá, bontsunk pezsgőt! :D
Írta:
- PG: Damon és Stefan szemszög
- Bonnie: Alice és Jane szemszög
Ha elolvastad, ne felejts el komit hagyni, és kőkeményen figyelni a hibáinkra, mert már olyan régen olvastam egy szaftos kritikát. :P Ja és ha helyesírást találsz benne, bocsánat, értesíts és azonnal javítjuk... :$ 

2. fejezet

Alice szemszöge:
A kastély hatalmasnak nézett ki. De az izgalmasabbnak tűnt, mikor Jane levezetett minket valamiféle csatornán át. A csatornakiruccanás után egy liftbe szálltunk. Meglehetősen különbözött a stílusa az odavezető lucskos lyukaktól. Érdekesnek tűnt a csaj is. Úgy vonult előttünk, mint aki bármit megtehet. Egy pult előtt vonultunk el. Alec és Félix utánunk jöttek.
Benvenuto signore e signori!(Ejtés: Benvenúto szinyóre e szinyóri! , ford.: Üdv a hölgyeknek és az uraknak!) – hajtott fejet a pult mögött álló lány. Jane fejét ingatva ment a nagy ajtó felé.
- Ez a rosszabbik eset – szólt egy hang mögülünk mire hátrakaptam a fejem. Alec volt az.
- Hogy érted? – kérdeztem.
- Általában odanyújtja a kezét a lánynak, hogy az kezet csókoljon. Most még a mozdulatot sem pazarolta.
- Mi a neve?
- Karina.
- Tud angolul?
- Tudok – suttogta a lány.
- Stai zitto! Non ho detto si di parlando!(Ejtés: Sztái zittó! Non o détto szi di párlándó! , ford.: Fogd be a szád! Nem mondtam, hogy beszélj!) – vetette oda Jane.
Kinyílt az ajtó. Három férfi ült egymás mellett valamilyen trónféleségekben. Jobbról egy szöszi, balról egy szomorkás, középen pedig egy az izgalomtól tűkön ülő fickó foglalt helyet.
- Jane, drágám! Gratulálok ismét gyümölcsöző expedíciódhoz – állt fel a középső férfi.
Besétáltunk, majd egy lépcső aljánál megálltunk, ami a trónokhoz vezetett.
- Köszönöm, Mester, örömmel szerzek be – hajtott fejet Jane.
Kezet nyújtott felém a „Mester”. Hosszú, fekete haja szabadon lógott, sötétvörös tekintete engem pásztázott. Bevillant egy kép: ahogy megérintettem a kezét látta, amiket én láttam, a valaha volt összes gondolatomat.
- Miért akarja látni a gondolataimat? – suttogtam a szemeibe fúrva az enyémeket. Választ kerestem. Többen felszisszentek körülöttem és az „arcátlan”, a „pimasz”, a „tiszteletlen” és a hasonló jelzők bombáztak le sutyorgásokból kihallatszódva. Az előttem álló férfi felnevetett. – Ki vagy maga? – kérdeztem kissé hangosan. – Kik maguk? Mi miért vagyunk itt? Ha nem jöttünk volna, megölnek az ön cselédjei?
- Ugyan dehogy haltatok volna meg… - kezdte.
- Miért hazudik nekem? – vágtam közbe.
- Akkor elmagyarázom – mosolyodott el. – A nevem Aro. Ő itt Caius – mutatott a szőke pasira -, ő pedig Marcus – mutatott a másik oldalán lévő fickóra. – Mi vagyunk a Volturi klán – mutatott körbe. – Azért vagytok itt, mert megkértem Jane-t, hogy hozzon pár tagot.
- Mikor mondtam én, hogy csatlakozunk?
- Csak egy ajánlat lenne. Van különleges képességed?
- Látom a jövőt.
Tágra nyílt Aro szeme.
- Tehát meg tudod mondani, mit fogok csinálni holnap? – érdeklődött.
- A jövő képlékeny. Változik a döntéseink alapján. Például valaki egy értékes dolgot hoz neked a tengeren túlró. Látom, hogy átadja neked. Viszont, ha az ideutazása napján lekési a repülőt, mert meglát valami szépet egy boltban, akkor az egész látomás megváltozik – magyaráztam.
- Nos, lenne kedved csatlakozni a klánunkhoz?
- Miért nem rögtön ezzel kezdte?
- Rögtön igen-t mondtál volna? – csillant fel a szeme.
- Nem, csak megspóroltunk volna egy rakás felesleges szót – feleltem unottan. A mellettem álló Jasperre néztem. Lesütött szemmel pásztázta a padlót. Kezemet az övébe kulcsoltam és megszorítottam.
- Mit gondolsz? Csatlakozzunk? – mosolyogtam rá.
- A meghívás csak neked szólt – szólalt meg Jane.
- Akkor meg sem gondolom a választ. Természetesen nem-et mondok. Jasper nélkül nem maradok – fordultam sarkon és már ráncigálni kezdtem ki Jaspert is, mikor Aro hangja késként hasította át a köztünk lévő távolságot.
- Mindenre van megoldás! Biztosan kitalálunk valamit, ami mindenkinek jó. Mesélj magadról – intett Jazz felé.
- Az elejétől? – kérdezte szerelmem. A hangja tükrözte az összes érzését. Ellenszenv, gyűlölet, félelem…
- Ha megkérhetlek – ült vissza a helyére Aro, én pedig visszafordultam felé.
Jasper szemszöge:
Elmeséltem mindent töviről hegyire.
- Nos, akkor bizonyára van tapasztalatod a csapatmunkában – mérlegelt Aro.
- Igen.
Aro Caius-ra tekintett – aki bólintott -, majd Marcus-ra – aki szintén bólintott, majd maga Aro is biccentett.
- Azt hiszem eldöntöttük. Ő is jöhet. Viszont lenne még egy kérdésem. Azért maradtál Alice-szel, mert ő nem öl embert?
- Azért maradtam vele, mert szeretem Őt. Az csak egy enyhítő körülmény, hogy állatokra vadászik.
- Lefordítom – vágott közbe Alice. – Itt azt eszünk, amit akarunk?
- Heidi általában emberi vendégeket hoz.
- Oh, vadászunk mi magunknak – legyintett szerelmem.
- Rendben. Ja, és nyugodtan tegezzetek itt mindenkit. A beavatás és a fogadalomtétel időpontja holnapután lesz. Heidi kérlek, kísérd őket a szobájukba! – adta ki Aro a parancsot.
A fekete hajú lány így is tett. Mikor elköszönt és becsukta maga után az ajtót Alice felé fordultam, megcsókoltam, majd megtörtem a rövid csendet:
- Mondd Alice! Boldog vagy? Mert az az egyetlen vágyam, hogy megadjam neked a boldogságot.
- Igen.
- De nem is találtuk meg Cullenéket.
- Viszont te itt vagy nekem és minden veled töltött pillanat maga a boldogság – ölelt át. – Azon gondolkoztam, hogy holnap elmegyek a városba munkát keresni. Hátha szabadon van valahol egy varrónői állás.
- Miért is?
- Csak ez az egy ruhám van. Imádok divatosan öltözködni, és nem ártana ide néhány másik bútor.
- Nem állja a Volturi?
- Nem tudom.
- Szerintem kérj engedélyt hozzá.
- Megoldom – hagytam annyiban. – Körülnézek egy kicsit. Te nem jössz?
- Menj egyedül, kérlek, én elmegyek megkeresni azokat a testőröket, akik ide hoztak minket. Kíváncsi vagyok néhány dologra – simított ki egy hajtincset az arcából. Csókot lehelt homlokára, majd elindult megkeresni Félixet, Alec-et és Demetrit.

Damon szemszöge:
Egy újabb unalmas nap, egy újabb zuhanyzás. A légkörben szinte érezni lehetett hogy Jane megjött, mindenhonnan az Ő illatát éreztem. Nem csoda, az engedelmes kiskutya ide-oda ugrál épp úgy, ahogy Aro és a többiek fütyülnek.
Viszont valami furcsa. Olyan csendes ez a hely. Aztán hirtelen megpillantottam Őt. Nem hittem volna, hogy szokásos egy-száltörölközőben megtett délutáni csajcsábító sétám közben találkozok egy ilyen teremtéssel, ám ez inkább előny, mint hátrány.
Elbűvölő volt. Alacsony, vékony, mozgása kecses, mégis magabiztos, céltudatos. Arca akár egy tündéré, ahogy a kisugárzása is. Gyönyörű volt.
Rövid sötétbarna haja pontosan a feje formájához igazodva kiállt, kiemelve gyönyörű arcvonásait. Ruházata egyszerű volt, csak most érkezhetett. Tekintetünk találkozott, az arcán egy apró pír jelent meg, ahogy elmerült a szememen, és tekintete lejjebb csúszott a felsőtestemre.
Megfordult, és épp indulni akart, de utánaszóltam.
- Bocsi! Várj! - nagy léptekkel mellé értem, közben szorosan fogva a törölközőt a derekamon. Azért még is ciki lenne, ha leesne. Nem tartunk még ott.
- Igen? - fordult felém egy kecses mozdulattal, amit bármelyik prímabalerina megirigyelt volna.
- Csak bemutatkoznék - elkaptam a kezét, és felemeltem. - Damon Salvatore – egy kézcsók, kezdtem azt érezni, teljes a siker.
- A-alice... Brandon... - mondta akadozva, majd kihúzta kezét az enyémből.
- Örvendek - egy elbűvölő mosolyt küldtem felé, amitől egyből megremegett a lába. A szeme megint megakadt a felsőtestemen, nem is csoda...
Aztán valamiért megtorpant. Megrázta a fejét, mintha csak elhessegetett volna valamit, talán engem, talán egy másik férfit, fogalmam sincs, viszont akkor és ott azt hiszem, életemben először szerelmes lettem. Nem, ez nem olyan volt, mint Katherine. Teljesen más. Megfogott, nem akartam elszakadni, viszont éreztem, hogy Ő nem viszonozza, és ez elszomorított. Akárkit megkaphatok, csak Őt nem? Igazságos ez? Nem, a megfelelő szó a lehetetlen. Aztán észrevettem, ahogy a talpnyaló kis szöszi közeledik felénk... éreztem, hogy ebből gáz lesz.

Jane szemszög:
Kijöttem a trónteremből. Mentem-mentem, egyszer csak az új fiúval találtam szembe magam. Szóra se méltattam a kis alsóbbrendűt, de Ő nem állta meg szó nélkül.
- Bocsáss meg a zavarásért! Beszélgetnél velem egy kicsit?
- Nem – közöltem vele, mintha ez magától értetődő lenne.
- Akkor legalább azt mondd meg, merre találom Alec-et, Félixet vagy Demetrit, esetleg mindhármat – erőltette a társalgást Jasper.
- Arra – mutattam az irány felé, majd folytattam utamat életem szerelméhez.
Beszédet hallottam, így a sarokhoz lapulva hallgatóztam. Alice és az én Damon-om hangja töltötte be a teret. Kikukkantottam a fal mellől, megláttam, hogy Damon egy szál törölközőben diskurál Alice-szel. Az új jövevény nagyon el volt telve magától, és ahogy legeltette a szemeit… Majdnem felrobbantam! Meg akartam ölni azt a szemét ribancot! Hogy képzeli, hogy hozzáér az én Adoniszomhoz? Rájuk rontottam a sarok mögül. Elkezdtem osztani a libát, és a végén még neki állt feljebb. Elképesztő… Ilyen pofátlan lényt… Már épp ott tartottam, hogy letépem a fejét, mikor a Mester épp arra jött. Átöleltem a szukát. Hisz nem olyan megnyerő a Mester szemében legyilkolni az újdonsült tagokat.
- Ismerkedtek? - kérdezte a Mester.
- A kutya se hinné milyen gyorsan meg lehet valakivel barátkozni - átfogtam a lány vállát és még puszit is adtam neki (feljegyzés: alapos szájmosás minél hamarabb). A Mester persze rafinált volt, hozzám ért, mikor elment mellettem. A picsába!
- Ugyan kedvesem, nekem nem kell hazudnod! Nyugodtan fejezd ki nekem a nem tetszésedet - mosolyodott el.
- Rendben - Alice elé álltam és olyan pofont lekevertem neki, hogy leverte a vakolatot. - Ez tényleg jól esett – sóhajtottam és vontam meg a vállam, majd a szobámba indultam őrjöngeni.

Stefan szemszöge:
Ahogy vártam, Jane egyből levágta a hisztit, legalább is a hangok ezt támasztják alá. A pletykákból hallottam, hogy újak érkeztek. Szerettem volna utánanézni, hogy milyenek, esetleg vegetáriánusok-e, de akkor szembe találtam magam a hisztizés gyönyörű szép hercegnőjével, ahogy majdnem arrébb sodort a folyosón.
- Szeretnél róla beszélni? - fogalmam sincs, miért kérdeztem meg, de jó ötletnek tűnt, hogy szóba álljon velem.
Hatalmas meglepődöttségemre és nem kis örömet szerezve ezzel velem szembe állt, és a jéghideg düh mintha visszaszorította volna forró boldogságomat, hogy láthatom. A jelenség olyan volt, mint mikor egy lángra ráöntesz egy vödör vizet.
- Utálom a bátyádat, amiért ilyen helyes, érted? Utálom az új csajt, amiért annyira tetszik neki, viszont téged egyenlőre nem utállak, csak kérlek, had menjek el őrjöngeni. - Meg sem lepődöm. Tipikus Jane.
- Menj csak, ahogy jól esik... - nem voltam őszinte. Gyűlöltem magam azért, hogy ott helyben nem öleltem meg, és nem leheltem a nyakába, hogy jobbat érdemel, mint amilyen Damon, hogy neki Én kellek, csak még nem jött rá.
Gyáva vagyok, egy gyáva dög. Nem bírok egy lánnyal, talán a visszautasítástól félek, talán azért, mert olyan magányosnak érzem magam.
- Hülye vega ribanc... ronda, manóképű kis kretén... nem bírom ki, ha legközelebb meglátom, a nyakának ugrom... - Jane halkuló moraja lassan eltűnt, egyedül maradtam az unalmas gondolataimmal.
Utálnom kéne Őt, utálnom kéne Damont, utálnom kéne az új lányt, amiért felhúzta a szerelmemet, (bár mondjuk ki, egyes vámpíroknak a puszta létezése is irritálja) de mind ehelyett magamat utálom. Utálom, hogy más vagyok, hogy érzelmileg olyan instabil lehetek, mint a hegy tetején táncoló bakkecske, és hogy egyszerűen nincs bátorságom Jane elé állni és a képébe mondani, hogy csak azért is szeretem, minden kis és nagy hibájával együtt. Leültem a folyosón lévő padra, és a kopott, régi kisregényt kezdtem olvasni, amit most szereztem a könyvtárból.
Nem tudnám elmondani, miről szólt, csupán azt tudom, hogy arra elég volt, hogy lekösse a gondolataim. A háttérben viszont hallani lehetett, hogy Jane szinte porrá zúz pár tárgyat a szobájában, közben pedig azt hiszem latinul káromkodik. 
Végül megint az udvart választottam, sokkal kellemesebb volt, mint ennyi őrült érzelmi világú vámpírral egy légkörben lenni. 

2011. június 28., kedd

1. fejezet

Hy people!
Meghoztuk az első fejezetet. :D
Írta:
   - PG: Damon és Stefan szemszöge
   - Bonnie: Alice, Jasper és Jane szemszöge
Írjatok komit, ha elolvastátok.:D Bár az biztos, hogy nem annyira eseménydús, de kérem: ez az első fejezet.xD Na mindegy.xD Tehát jó olvasást! :  DD

1. fejezet

Alice szemszöge:

Csak menekültem, futottam a semmibe. Az emlékeim szertefoszlottak, torkom égett, fejem szédelgett. Egy időre megálltam az erdő mélyében. Meghallottam egy erős lüktetést. Egy szarvas rohant el mellettem eszeveszettül, én pedig nem bírtam magammal. Utána vetettem magam, fogaim megnyúltak, a nyakába mélyesztettem őket. A langyos, ragacsos folyadék csillapította a fájdalmat a torkomban, de nem tüntette el. Rájöttem a dolog titkára.
- Már nem vagyok ember - suttogtam.
Levadásztam még néhány állatot, majd egy folyóhoz siettem lemosni magamról a vért. Tükörképem a vízen idegen volt számomra, mégis együtt mozgott velem. Élénkvörös szemeim elütöttek hófehér bőrömtől. Nem úgy látszott, mintha én lennék, de mégis én voltam. Sétálgattam egy kicsit, próbáltam eldönteni merre mennyek. Ekkor látomásom támadt. Egy méz szőke hajú férfi jött be az ajtón vendéglőbe ahol a pultnál ültem. Leszökkentem a bárszékről és felé indultam. Majd felvillant egy név, egy város és egy évszám. Jasper Whitlock. Philadelphia, 1948. Véget ért a látomás, leültem egy fa tövébe. Furcsa érzéseket keltett bennem, mikor felidéztem magamban a férfit, aki valószínűleg Jasper Whitlock volt. Meg kell őt találnom! – határoztam el magamban. Ehhez viszont önuralom kellett. 10 éven keresztül gyakoroltam, csak állatokat támadtam meg. Vérük által a gyakorlatom kezdete után pár hónappal aranysárga szemem lett. Nem sokkal a 10 év után már emberek közé is tudtam menni, ami idővel egyre könnyebbé vált. Viszont nagyobb nehézséget okozott megtalálni Philadelphiát. Nem tudtam kit kérdezhetnék meg róla. Kerestem kutattam, mégse nagyon sikerült megtalálni a várost. 1946 környékén megláttam az út szélén a táblát. Philadelphia. Majd kiugrottam a bőrömből, hogy végre sikerült. Hirtelen megint látomásom támadt. Egy úgynevezett Cullen családról, az életmódjukról, mindenről. Ez a második lépés szívem választottja után, megkeresni őket. Minden vendéglőt végigjártam, de hála emberi tempómnak, sok időbe telt. 1948 februárjában találtam meg a látomásomban szereplő helyet. Ezután 9 hónapon át minden este elmentem arra a helyre. Mindig ugyanoda ültem, délután hattól, reggel hétig ott vártam. Nem szóltam soha senkihez, hozzám viszont annál többen. Sokan meg akartak hívni egy italra vagy vacsizni, de erre csak az volt a válaszom.
- Nem biztos, hogy élve hazajutnál a vacsoráról - olyan halkan pusmogtam, hogy még véletlen se hallja meg az illető.
Egyik éjjel ugyanúgy tettem, mint máskor. Bementem a vendéglőbe, leültem a bárpulthoz. Azonban minden máshogy történt. Végre belépett az ajtón Ő. Méz szőke, hullámos haja függönyként omlott vállára. Testét vámpírszemmel láthatóan rengeteg seb borította. Vörös írisze engem méregetett. Azonnal leszökkentem a bárszékről, megindultam felé. Boldogság és megkönnyebbülés áradt szét bennem. Egy széles mosoly ült ki az arcomra.
- Nagyon megvárakoztattál - sóhajtottam mikor odaértem mellé.
- Felettébb sajnálom, hölgyem! - hajtott fejet Jasper. Hmm, micsoda úriember, vagyis úrivámpír.
Gondolkodás nélkül kezet nyújtottam felé, Ő pedig kezet csókolt nekem.
- Már azt hittem, fel sem bukkansz - szólaltam meg.
- Honnan ismer? Hisz nem is találkoztunk még soha. Biztosan emlékeznék egy ilyen bűbájos teremtésre.
- Menjünk ki és elmondom - húztam az ajtó felé.
- Dehát szakad az eső - tiltakozott.
- És az kit zavar mikor a társaság maga a tökély? - erőszakoskodtam.
Belement. Megkerestük a legelső szállót, kivettünk egy szobát és beszélgetni kezdtünk. Elmeséltem neki a látomásomat róla és Cullenékről.
- Az biztosan érdekes képesség - nézett rám kíváncsian.
- Az. Nem is kicsit. De így viszont nem nagyon normális, aki fogad ellenem - nevettem. - Hogyan változtál át? - érdeklődtem.
- Ez egy olyan része az életemnek, ami Önt valószínűleg hidegen hagyja - sütötte le szemét.
- Ugyan meséld el! És tegezz csak nyugodtan, hisz életünk további részét együtt fogjuk tölteni. A nevem Alice.
Ezen nagyon meglepődött. Mégis elmesélte a történetét a hadseregről, Mariáról meg az újszülöttek kiképzéséről. Nagyon sajnáltam szegénykémet, hogy ilyeneken kellett keresztülmennie. Átöleltem.
- Szeretlek - suttogtam a fülébe, majd megcsókoltam.
- Akkor keressük meg azokat a Cullenéket - szólalt meg, mikor szétváltak ajkaink.
Kerestük őket Alaszkában. Bejártuk az egész környéket, de semmi. Jött menet közben egy látomás egy másik helyről, ott sem leltük nyomukat. A rengeteg időt a mi rendelkezésünkre állt, kihasználtuk. Éppen sétálgattunk az erdőben, amire időközben bukkantunk, mikor egy fájdalmas üvöltést hallottunk meg. Jasper hátulról magához szorított, befogta a számat és nekilapultunk egy fának. Egy idő után az üvöltések, és az oktató női hang nem szóltak többé.
- Kellett nekik szervezkedni. - hallatta hangját egy lány, ki egyre közelebb jött a fa túloldalán. Kikukucskáltunk. Ők is megláttak minket úgy, ahogy mi is őket. Előléptünk. Jasper kiengedett szorításából, óvatosan maga mögé tolt. Egy apró, szőke lányka, egy nagyon izmos és egy alacsony fiú állt előttünk. Mindegyiknek vörösen izzottak a szemei.
- Ti is közéjük tartoztok? - kérdezte határozottan a szöszi.
- Nem - felelte Jasper.
- Őket mért nem láttam? Nem szerepeltek egyik látomásomban sem. – meresztettem szemeimet a földre fejemet ingatva.
- Látomás? Látod a jövőt? - kérdezte a lány.
- Igen.
- Hmm, ez érdekes. A Mesternek biztosan tetszenél.
- Kik vagytok? - kérdeztem.
- Ők a Volturi testőrei - suttogta a fülembe szerelmem.
- A nevem Jane Volturi - mutatkozott be a szöszi. - Ő pedig itt Alec - mutatott az alacsonyra - és Félix - mutatott végül az izmos nagydarabra. - Lesztek szívesek velünk jönni Volterrába?
- Igen - válaszolta határozottan Jasper, én pedig nem ellenkeztem.
Elindultunk Volterra felé, bár fogalmam sem volt, hogy azt hol találjuk meg. Átvágtunk egy hatalmas óceánon, majd továbbmentünk és mire észbe kaptam már egy fallal körbe vont várféleséggel találtam szembe magamat.




Jasper szemszöge:

Sétálgattam az utcán szakadó esőben. Be kellett térnem valahová, feltűnő dolog volt, amit csináltam. Egy vendéglő állt éppen a sarkon, odasiettem. Mikor beléptem, egy gyönyörű lányt pillantottam meg a pultnál. Fekete, derékig érő haját felkötve hordta, aranysárga szeme felragyogott. Felpattant és felém indult meg. Azt hittem meg akar támadni, múltbéli tapasztalataim ezt sugallták. De ő sugárzóan mosolygott. Soha nem éreztem olyan érzelmeket, mint amik felém áradtak belőle.
- Nagyon megvárakoztattál - szólalt meg csilingelő hangon.
- Felettébb sajnálom, hölgyem! - hajtottam fejet. Kezét felém nyújtotta én pedig anélkül, hogy belegondoltam volna mit is teszek, kezet csókoltam neki.
- Már azt hittem, fel sem bukkansz - szólalt meg.
- Honnan ismer? Hisz nem is találkoztunk még soha. Biztosan emlékeznék egy ilyen bűbájos teremtésre - kérdeztem elgondolkodva.
- Menjünk ki és elmondom - húzott az ajtó felé.
- Dehát szakad az eső - tiltakoztam.
- És az kit zavar mikor a társaság maga a tökély? – ráncigált tovább.
Megadtam magam. Kerestünk egy szállót, kivettünk egy szobát és beszélgetni kezdtünk. Elmesélte nekem a látomásait rólam és Cullenékről. Furán éreztem magam, hogy Ő már ismer engem, én Őt nem.
- Az biztosan érdekes képesség - néztem rám kíváncsian.
- Az. Nem is kicsit. De így viszont nem nagyon normális, aki fogad ellenem - nevetett fel. - Hogyan változtál át? - érdeklődött.
- Ez egy olyan része az életemnek, ami Önt valószínűleg hidegen hagyja - sütöttem le a szememet. Nem akartam, hogy meggyűlöljön a tetteim miatt.
- Ugyan meséld el! És tegezz csak nyugodtan, hisz életünk további részét együtt fogjuk tölteni. A nevem Alice.
Nagyon meglepődtem és megcsapott a szomorúság szele. Amint elmesélem neki a dolgaimat, rögtön megváltozik ez a döntése - gondoltam. Mégis elmondtam neki az élettörténetemet. Először a fiatalkori katonaságomról, majd Mariáról és az újszülöttek kiképzéséről. Hatásszünet következett. Vártam, hogy felálljon és kiugorjon az ablakon aztán elfusson. Persze a vágyam nem ez volt, de mindenki ezt tette volna. Átölelt. Megilletődtem ezen a tettén, erre nem számítottam.
- Szeretlek - suttogta a fülembe. Megcsókolt. Szorosan magamhoz öleltem. Mikor ajkaink elváltak, megszólaltam.
- Akkor keressük meg azokat a Cullenéket.
Alaszkában és környékén kerestük őket először, nem találtuk meg a családot. Alice-nek látomása jött egy másik helyről, ahová elutaztunk, ott is kerestük Cullenéket. Az egyik erdőben sétálgattunk pihenés képpen, mikor meghallottunk egy üvöltést és Jane kioktató beszédét. Alice-t szorosan magamhoz öleltem, szájára tapasztottam kezemet, nekilapultunk egy fának.
- Kellett nekik szervezkedni - hallottam Jane hangját egyre közelebbről a fa túlsó oldala felől. Kilestünk a fa mögül. Megláttak minket, elő kellett jönnünk. Elengedtem Alice-t és magam mögé toltam. Jane mellett ott állt Alec és Félix is. Remek, egyre jobb.
- Ti is közéjük tartoztok? - kérdezte a kis szőke görcs.
- Nem - feleltem nyomatékosan.
- Őket mért nem láttam? Nem szerepeltek egyik látomásomban sem - meredt maga elé kedvesem fejét ingatva.
- Látomás? Látod a jövőt? - kérdezte Jane.
- Igen.
- Hmm, ez érdekes. A Mesternek biztosan tetszenél - ült ki egy elégedett mosoly Jane arcára.
- Kik vagytok? - kérdezte Alice.
- Ők a Volturi testőrei - suttogtam a fülembe.
- A nevem Jane Volturi - mutatkozott be a törpe testőr. - Ő pedig itt Alec - mutatott öccsére - és Félix - mutatott végül az izomtömegre. - Lesztek szívesek velünk jönni Volterrába?
- Igen - vágtam rá. Ha nemet felelünk, megöltek volna.
Olaszország felé vettük az irányt. Átkeltünk az Atlanti-óceánon, majd Franciaországon keresztül érkeztünk meg a Volturi tanyájának kapuja elé.




Jane szemszöge:

- A Mester hívat - kiáltott be a szobám ajtaján Alec.
- Rögtön megyek.
Felvettem a nyakláncot meg a fekete köpenyt, felkötöttem a hajam, megnéztem magamat a tükörben és elindultam a trónterem felé. Útközben gondoltam benézek Damonhoz. Mikor benyitottam, ott állt egy szál alsónadrágban. Azt hittem, hogy ott esek össze. Olyan hihetetlenül tökéletes felsőteste volt, hogy egy életre az agyamba vésődött a kép.
- Helló Édes - villantotta rám azt a csibészes mosolyát, amitől remegni kezdett a térdem.
- Izéé… bocsi - sütöttem le a szememet a kissé hosszas bámészkodás után, majd gyorsan bevágtam magam mögött az ajtót. Annyira összezavarodtam, azt se tudtam hirtelen mit csináljak. Az viszont megvolt még az emlékeim közt, hogy a trónterembe kell mennem.
- Ezt is megértük, a kis nyalizós Jane elkésik… - duruzsolta Félix. Amint oldalba vágtam rögtön elhallgatott.
- Elnézést Mester a késésért! - hajtottam fejet. - Miért hívtál ide minket?
- Rendbontás Vancouver mellett. Ti hárman mentek. Hozzatok nekem érdekes vámpírokat, ha találtok. Perpillanat bármire vevő vagyok, kicsit megcsappant az őrség – magyarázta a Mester. - Drága Jane-em, térj vissza mihamarabb az újdonsült tagjelöltekkel – húzta végig jobb mutatóujjának külső részét az állcsontomon, a fülem tövétől az államig. Elfojtott egy apró mosolyt. Hurrá, most már mindent tud a Damonos „kalandomról”. Milyen kis piszkos módszerei vannak az információszerzésre. A többiek még csak nem is sejtik, hogy mire is volt jó ez az egész simogatósdi - zsörtölődtem magamban.
Rögtön el is indultunk. Átkeltünk az óceánon, egyenesen Vencouver-be mentünk. Lerendeztük a kispajtásokat, akiknek nem volt elég egy gömb fagyi. Tartottam munka közben egy kis beszámolót mi lett volna, ha nem randalíroznak.
- Kellett nekik szervezkedni - mondtam végül. Már teljesen elszontyolodtam, hogy nem lesz kit hazavinnem, mikor kikukkantott két vámpír az előttem álló fa mögül. Előléptek. Egy alacsony, fekete hajú, koboldszerű nő és egy méz szőke hajú, sebekkel borított férfi.
- Ti is közéjük tartoztok? - kérdeztem.
- Nem - felelte a szőke pasi.
- Őket mért nem láttam? Nem szerepeltek egyik látomásomban sem - értetlenkedett a nő.
- Látomás? Látod a jövőt? - kérdeztem meglepetten. Talán mégse megyünk haza üres kézzel.
- Igen.
- Hmm, ez érdekes. A Mesternek biztosan tetszenél - lepte el arcomat egy elégedett mosoly.
- Kik vagytok? - kérdezte.
- A nevem Jane Volturi - mutatkoztam be illedelmesen. - Ő pedig itt Alec - mutattam öcsémre - és Félix - mutogattam tovább a személyeket. - Lesztek szívesek velünk jönni Volterrába? - dobtam be az ötletemet.
- Igen - vágta tá a szőke.
Elégedett voltam magammal, mégis szereztem alanyokat. Azon az úton haladtunk visszafelé amelyiken jöttünk, míg Volterra falaihoz nem értünk.




Damon szemszöge:

Unalmasabbnál unalmasabb napok egymás után… Csak csinálom, amit ezek a nagyképű vezetők mondanak hetek óta. Na jó, azért még sem olyan rossz a helyzet. Legalább nem kell vegetálnom Stefan mellet. Most Ő is megvan, meg Én is… uh, de testvéries, mindjárt behányok.
Csak feküdtem az ágyamon és azt terveztem, hogy felállok végre, felöltözöm és megnézem, hogy Jane, Alec és Félix elmentek-e már, vagy még itt vannak. Kibámultam az ablakon, szakadt a hó… végül sikerült rávennem magam: felálltam, és elindultam a szekrényem felé, ami az ágyammal szemben volt.
Még mielőtt kinyitottam volna a szekrényt, az ajtó felől meghallottam a kilincs nyikorgását és szemünk össze is akadt volna a látogatóval, ha az ajtóban álló alacsony, szőke lánynak nem akad meg a tekintete a felsőtestemen, ami valljuk be tökéletes, és való igaz hogy így egy szál alsónadrágban térd remegtetően nézhettem ki.
- Helló Édes! - mondtam egy csibészes mosoly kíséretében, amivel még jobban összezavartam szegény kislányt.
- Izé… Bocsi! - vágta rá válaszként egy rövid kis hatásszünet után - amíg a kép eljutott a kicsi szőke agyacskájába -, becsapta maga mögött az ajtót.
Szegény kiscsaj… Teljesen belém esett… de hát… ki nem? Nehéz ám ilyen külsővel élni… ez a mosoly minden korosztályban hódít… minden nőnél 14-69 éves korig…
Mondjuk, nem mondom, hogy csúnya. Sőt! Kifejezetten szép! Csak hát… a szűzies kiskedvenc nem az én esetem. Olyan pedofilnak néznék ki mellette, nem tenne jót a nők által rólam alkotott képnek… mint már említettem, nehéz tökéletesnek lenni. Most éppen Heidi-re hajtok az uzsiszállító, csábító csajra. Piszkosul jó nő, szívesen meghúznám. Bár Demetri nem nagyon díjazza ezt a törekvést, de hát… Hol érdekel az engem?
Kiemeltem a szekrényből egy fekete nadrágot, egy sötétszürke inget és egy hosszú kabátot, amit nem gomboltam be.
Ahogy kiléptem a folyosóra, egyből a titkárnővel találtam szembe magam.
- Jó reggelt! - köszöntem rá a szokásos mosolyom kíséretében. Szegénykém. Szinte sajnálom. Azt hiszi, egyszer Ő is vámpír lesz… pedig csak desszert.
- Jó reggelt Damon! - válaszolt szinte kedvesen.
- Alec és Félix elmentek már? - álltam meg mellette.
- Igen, az előbb csatlakozott hozzájuk Jane, és már trónteremben vannak - ja persze… a kis szöszi…
- Köszi! - indultam meg, és még visszafordultam egy laza kacsintás erejéig.
Elmentem az előtérbe, ahol a kedvenc - és egyetlen - öcsikém ücsörgött a padon édes magányában, egy megsárgult lapú könyvvel a kezében.
- Mit olvasol? - huppantam le mellé
- Könyvet - válaszolta unottan, szinte fel sem nézett rám.
- Könyvvel lehet csajt fogni? - húztam fel az egyik szemöldököm.
- Ömm… nem? - nézett fel rám.
- Akkor minek olvasod? - kivettem a kezéből és összecsuktam.
- Hmm… majd ha csajozni akarok, tőled kérek tanácsot, jó? - válaszolta, majd kikapta a kezemből a könyvet, és lazán – ami tőle mondhatni szokatlan volt - elment.




Stefan szemszöge:

- Persze. Nem gáz hogy a lány, akit szeretek érted van oda… - dünnyögtem magamban, ahogy a könyvtár felé mentem. A lépcsőnél találkoztam a titkárnővel vagy, ahogy Damon szokta emlegetni: a desszerttel. - Jó reggelt Karina! - köszöntem rá.
- Oh, jó reggelt - szinte meglepődött, hisz háttal állt nekem, és nem láthatta, hogy közeledem.
- Jane elment már? - néztem rá kedvesen.
- Épp az előbb mentek be a trónterembe! Kivételesen elkésett. Furcsa dolog, nem szokása. Állítólag Damonnál volt… - felelte, mintha ez valami húú de nagy hír lenne, hogy a kicsi és szinte ártatlan Jane a legnagyobb kúrógép szobájánál volt…
- Köszönöm! - mondtam, és az eredeti úti célom megváltoztatva - ami ugye a könyvtár volt - elindultam az udvar felé.
   Lassan lépkedtem le a lépcsőn a lelakkozott fakorláton végighúzva az ujjamat. Azt szerettem a legjobban ebben a helyben, hogy olyan szép. Kifinomult, néhol giccses, de legalább mindenkinek van saját szobája, ahova elvonulhat, kicsit egyedül lehet.
   Damon, Damon, Damon… Miért vagy te mindig jobb, mint én? Elegem van belőle.
   Közben leértem az udvarra. A fehér hópelyhek az arcomba csapódtak, ahogy kiléptem az ajtón. Szakadt a hó, de mégis kimentem, bármi jobb, mint egy épületben lenni Damonnal.

2011. június 18., szombat

:3

Sziasztok régi/új/láthatatlan/látható olvasók!
Egy bizonyos  személy tett egy lenge megjegyzést a vérvörös betűkre, hogy "kifolyik a szeme" vagy valami ilyesmi, és mivel mi hallgatunk az olvasók véleményére, kitettem egy közvélemény-kutatást oda jobb oldalra fentre, szóval szavazzatok, hogy nektek mi a véleményetek róla! Csak ennyi^^
Puszi!
PGvoltam,kimáslennék?;)

2011. június 17., péntek

Sziasztok! :D

Sziasztok!

Anne és én, Bonnie az előbb kitaláltunk egy Twilight-os fanficet.:D
A lényege, hogy Alice látja, hogy találkozni fog Jasperrel. Ez meg is történt, azonban a következő látomásában szereplő Cullenék nyomát nem találják. Bejárják Alaszkát és egész környékét, de semmi. Alice-nek újabb látomása jön Cullenék hollétéről, de azon a helyen nem találják. Végül útjuk közben belebotlanak egy Volturi féle igazságszolgáltatásba. A helyszínen Jane, Félix és Alec tartózkodnak. Alice egészen véletlenül kikottyantja, hogy a jövőbe lát. Jane lát benne valamit, és mivel Aro megparancsolta neki, hogy vigyen neki új tagokat, így Volterrába indultak. Aronak nagyon tetszik Alice képessége, felajánlja, hogy beléphet. Mivel nem találták Cullenéket belemegy egy feltétellel: Jasper is csatlakozhat. A három "főnök" megvitatja a dolgot, beleszámítják a válaszba Jasper képességét és harci múltját is, végül beleegyeznek. Vegetáriánus életmódjukat megtartják és örömmel értesülnek róla, hogy van még egy vámpír aki osztja ezt az életmódot. Stefan az, ki szerelmes Jane-be, testvérével csatlakoztak már egy ideje a Volturihoz. Damon beleszeret Alice-be. Ebből láthatólag akad némi bonyodalom majd a szerelmi szálakból...
Ha kíváncsi vagy mi lesz a vége ennek az egésznek, olvasd végig a történetünket!:D

Puszszii
Bonnie